Heves kellemes kisváros Heves megye déli, sík részén, a Tiszától 25 km, a Mátrától 50 km távolságra, a 31-es főútvonal mellett. Járási székhely, 17 település központja.
A megye negyedik legnagyobb városa, lélekszáma több, mint tízezer fő. Az a tény, hogy Heves város a megye névadó települése, a település koraközépkori jelentőségére utal.
Az Árpád-házi királyok korában Heves királyi várbirtok volt, névadó központja a Hevesújvári királyi vármegyének. Ispáni központként a hevesi részek világi igazgatását látta el. Az ispáni székhely földvár vagy megerősített udvarház lehetett. Heves rangját tovább emelte fontos egyházi szerepe is. A korabeli óriási egyházmegyében a négy főesperesi székhely közül az egyik Hevesen jött létre. A Hevesi főesperesség a Tarna, az Eger patak és a Tisza közötti terület egyházi központja volt. A település fejlődését elősegítette, hogy fontos kereskedelmi és hadi útvonalak vezettek itt keresztül. Heves nevét 1203-ban említi először oklevél Hewes alakban. Később Heues-nek vagy Henes- nek írják. Az 1465-ben öntött harangon Hewes szerepel.
A XIV. századra az ispáni rendszer átalakulásával Heves fokozatosan veszített jelentőségéből, és a létrejövő új vármegye szervezetében már nem tudta megtartani korábbi igazgatási szerepét. Azonban továbbra a megye rangos települése maradt. Fontos kereskedelmi és hadi útvonalak vezettek itt keresztül. A XV. században rangos mezővárosként említik, mely vásártartási joggal bírt. Gazdagságát illusztrálja a XIII. században épült, XV. században újjáépült temploma is, melyen ma is jól láthatók a gótikus stílusjegyek.
Birtokosai a XIV. században az Aba nemzetségből származó Kompolti család, később a család kihaltával a birtokjog az Országh családra szállt.
A város virágzásának a török pusztítás vetett véget. Az 1540-es évekből Heves is török hódoltsági terület lett, a hatvani szandzsák része, ezen belül náhijeközpont. A vidék gazdag élelemforrás volt a török számára a Jászságból Egerbe vezető útvonalon. Eger eleste, 1596 után Heves is tartósan katonai véghellyé vált. A törökök az Eger elleni kiváló stratégiai helyzetet kihasználva erődítményt, palánkvárat is építettek Heves központjában.
1685 őszén, amikor az osztrák hadak a török kiűzésére indultak, a menekülő törökök felégették a palánkvárat, és a város harc nélkül jutott a császáriak birtokába. A bécsi kamara Glöcksberg Dietrich Jánosnak adta más környékbeli községekkel együtt.
A város lassan újra benépesült. Visszaköltözött az elmenekült magyar lakosság, valamint jelentős számú betelepülő érkezett a Felvidékről. Gömör vármegyéből több református nemesi család költözött Heves környékére, akik a helyi reformátusság magját alkották a római katolikus többségű településen. Frankfurt vidékéről 21 téglaégetéssel foglalkozó német család érkezett. A XVIII. század elején a délvidéki rácok pusztításaitól, valamint pestisjárványtól is szenvedett a hevesi nép.
A XVIII. század legnagyobb birtokosai Haller Sámuel, a Nyáry-leszármazott Négy Linea (Bossányi, Orczy, Szunyogh, Török családok), és a község ötödrészét birtokló „ötödrészi nemesek”. Később házassági kapcsolatok révén a gróf Berényi, majd az Orczy család lett a főbirtokos. 1835-ben Ferdinánd Szász-Coburg góthai herceg megvásárolta az Orczy-birtokokokat, így a város legnagyobb földesurává vált. A hét közép- és nagybirtokos mellett több, mint száz olyan kisnemes élt a településen, akiknek jobbágyaik nem voltak, majorságaikat zsellérekkel műveltették. A XIX. század első felében két kastély és hat kúria épült Hevesen, melyek a körülötte lévő zsellérházakkal tömböket alkotva sokfelé tagolták a települést. A kúriák közül több ma is áll a városban, különböző intézményeknek helyet adva (Dobóczky, Remenyik)
A XIX. század második felében a jó mezőgazdasági adottságoknak köszönhetően fellendült a mezőgazdasági termelés, országos hírűvé vált a dinnye- és dohánytermelés. A hevesi szőlők jelentősége az 1890-es években értékelődött fel, amikor a filoxéra a megye szőlőterületének mintegy 90 %-át elpusztította, de a hevesi homoktalaj immunis volt a fertőzéssel szemben. Szőlőtelepe és pincéje messze földön híres volt. A hevesi vasútállomásról óriási szállítmányok indultak dinnyével, szőlővel külföldi országokban is.
Heves polgárosodását jelentősen elősegítette, hogy mint járási székhely, jelentős közigazgatási szerepkörrel rendelkezett. A hivatalok, bankok, oktatási és kulturális intézmények vonzották az értelmiséget.
A boldog békeidők virágzó korszaka 1914-ben véget ért. Az első világháború frontjain 110 hevesi katona veszítette életét. Neveiket az 1923-ban felállított emlékmű őrzi.
Az 1920-as években csaknem hétszáz új telket osztottak ki a település nyugati részén, így új községrész létesült, az Újtelep, mely rövid idő alatt benépesült.
A második világháború a hevesiektől is nagy áldozatot követelt. A járásból több mint négyszáz lakost hurcoltak haláltáborokba, nagyon sokat kerültek szovjet munkatáborokba. A háború katonai és polgári áldozatainak emlékét, neveit őrzi az 1993-ben felállított hősi emlékmű.
1945 után a földosztás eredményeképpen sok kisgazdaság alakult elmaradott gazdasági felszereléssel. Később kis termelőszövetkezetek jöttek létre, melyeket 1964-ben Rákóczi Termelőszövetkezet néven szerveztek eggyé. Ipari és szolgáltató üzemek is alakultak.
Szembetűnő átalakulás és fejlődés az 1960-as évektől figyelhető meg: ekkor létesült a Szociális Otthon, a Szakorvosi Rendelőintézet, a Szülőotthon, bővült a Strandfürdő, Gimnázium, Művelődési Ház, áruház, iskolák épületek. Megnyilt az Állami Zeneiskola és a Múzeumi Kiállítóhely.
1984-ben Heves újra városi rangot kapott. Felépült a Középfokú Oktatási Intézet (ma Eötvös József Református Oktatási Központ), Sakkmúzeum költözött a városba. Az Újtelepen új orvosi rendelő és gyógyszertár nyílt.
Heves város – mint ahogy századok óta – ma is Dél-Heves központi szerepkörű településének számít.
Heves, 2021.
Gy. Gömöri Ilona